Magyar Íj Alapítvány
MAGYARIJ.HU
hungarikum

w plakett okNagy öröm és büszkeség alapítványunk számára, hogy az elmúlt évek kitartó és állhatatos munkájának köszönhetően az íjkészítők folyamatosan gyarapítják a tudásukat és ismereteiket. Ma már egyértelműen kijelenthető, hogy az "Év Magyar Íja" díjra pályázók nagy része megértette, hogy csak és kizárólag hiteles információk alapján, és az igényesség maximális szem előtt tartásával "érdemes" szakmai munkát fektetni egy Magyar Íj elkészítésébe.

Szeptember 16-án immár harmadik alkalommal került sor az Év Magyar Íja megmérettetésre. A helyszín az impozáns gödöllői Grassalkovich Kastély Barokk Színházterme volt, így a kastély támogatásának köszönhetően őseink méltán híres fegyvere is szerepet kaphatott a Vadász Nap eseményein.

Összesen 7 mester 9 íjjal nevezett a versenyre. Külön kiemelendő, hogy négy íjkészítő mester az elcsatolt területekről érkezett (3 délvidékről, 1 felvidékről), akik összesen 5 íjat hoztak a gödöllői eseményre.

A szervezés oroszlán részét a Magyar Íj Alapítvány kurátorai vették a nyakukba, néhány régi segítővel kiegészülve. A bíráló bizottság tagja Bencsik Péter íjrekonstruktőr, az alapítvány szakmai vezetője, dr. Bíró Ádám régész és dr. Sudár Balázs történész volt. Az íjak bemérését és a tesztlövéseket Bogár Péter felvidéki íjász, távlövő világbajnok, valamint dr. Kenéz Árpád archaeobotanikus, történelmi újrajátszó végezte. Az eddigiekhez hasonlóan ifj. Bencsik Péter és Bencsik Botond vállalta magára az íjak részletes képi dokumentációját, akik mellett két operatőr is folyamatosan rögzítette az eseményeket. A program koordinátora idén is Borbély László, az alapítvány ügyvivője volt.

Az eseményen a Yunus Emre Budapesti Török Kulturális Intézet igazgatója és kísérői is képviseltették magukat, akik egész nap nagy érdeklődéssel figyelték az történéseket.

A megnyitó után az íjak készítői egyenként mintegy 15-20 percen keresztül mutatták be remekműveiket a bíráló bizottság előtt, akik aprólékos figyelme az íjak minden részletére és a készítés körülményeire is kiterjedt. Eközben a többi íj mérése, fotózása zajlott.

     w ijKokity     w ijSzabo 

A szendvicsebéd után kezdetét vette az íjak éles tesztje, azaz standard vesszőkkel próbalövések következtek. Ekkor a nyílsebesség mérése mellett, a markolat kialakítását, visszarúgását, a szarvak működését, a természetes anyagból készült ideg stabilitását és egyéb lövéstechnikai apróságokat vizsgáltak a hivatalos tesztelők végző személyek.

A teszt végén a török vendégek is kipróbálhattak néhány íjat, ami szemmel láthatóan örömmel töltötte el őket.

Ezt követően összeült a bíráló bizottság, hogy az íjak adatai, saját benyomásai és a lövéstesztek tapasztalatai alapján rendkívüli aprólékossággal, mindenre kiterjedő figyelemmel összevesse és a nevezett íjakat, és meghozza a végső döntést: mely íj lesz a 2018-as Év Magyar Íja.

A bíráló bizottság elnöke szerint "Mi sem bizonyítja jobban, hogy csak az igényesség maximális szem előtt tartásával érdemes szakmai munkát fektetni egy Magyar Íj elkészítésébe, mint az, hogy a pályázó íjkészítők évről-évre egy magasabbra teszik a "minőség" lécét, és hogy a kilenc (9) pályamunka közül hat (6) íj egy-egy konkrét sírlelet alapján elkészített rekonstrukciós munka volt. Gyönyörűen kivitelezett, igazi mestermunkák is voltak a benevezett íjak között, s főleg azok az íjasmesterek tudtak minden tekintetben "míves" darabot bemutatni, akik nem először indultak ezen a rendezvényen. Jó volt az íjakon viszontlátni a korábbi szakmai beszélgetések eredményeit, melyek azt mutatják, hogy a megszerzett ismeret és tudás nem vész el, hanem gyarapszik, s a készítők a tapasztalataikat kamatoztatni tudták az idei íjuk elkészítése során."

Mivel a bizottság mindig a legjobbat, valóban az Év Magyar Íját keresi, emiatt a dobogóra nem férhet fel minden íj. A szigorú és rendkívül kritikus bizottság leginkább az alábbi hiányosságok miatt sorolt hátrébb néhány íjat:

  • nem autentikus anyaghasználat
  • leletinformációk helytelen értelmezése vagy hibás alkalmazása,
  • íjkarok beállítási problémái (pontatlan tiller, gyenge pontok a karon, mely ínlemez/szarulemez sérülés vagy anyaghiba következménye lehetett).

A bizottság tagjai között nagy vita nem alakult ki abban a tekintetben, hogy melyik három íj a legjobb a mezőnyben. Többségi döntés alapján az is hamar eldőlt, hogy egy rendkívül izgalmas és unikális leletünk, nevezetesen a Hajdúszoboszló-Árkoshalom 248. sír íjlemezei alapján készített "Turán V." nevű íj, illetve annak készítője, Foglár Gábor vihette idén haza az igencsak jól megérdemelt "Év Magyar Íja" díjat. Második Kókity Atilla lett, harmadik helyen pedig Szabó Pál végzett.

     w ijKokity     w ijSzabo

Az záró ceremóniára a kastély nagyszínpadán került sor, amikor is az okleveleket dr. Vámosi Péter a Magyar Íj Alapítvány alapítója, a fődíjat pedig Vermes Bella, az Agrárminisztérium Hungarikum Főosztálya Marketing és Kommunikációs Osztályvezetője adta át.

A protokoll esemény végeztével idén sem maradt el a bizottság és az íjasmesterek nyilvános szakmai beszélgetése, ahol a bírálat szempontjai és a felmerült hiányosságok feltárása mellett az íjkészítők kéréseire is kimerítő választ kaptak. Jó volt hallani, ahogy a válaszok mindegyikében a folytatásra bíztatták a kézműveseket a jelenlévő szakemberek.

A nevezett íjkészítők (abc sorrendben): Foglár Gábor (2 íjjal), Kapi Tamás, Kókity Attila, Mamuzsity Mihály, Pap József (2 íjjal), Szabó Pál, Szukola István.

 

Alapítványunk köszönetet mond az esemény támogatóinak

03 HB            w GKK ok  

 

01-emmi.png02-agrarminiszterium.png03-HB.png04-PrintSisters.jpg05-vadaszutak.jpg06-AMC.pngw-GKK-ok.png