A Nemzeti Múzeum régészeti tárában jártunk
Újabb lépést tettünk alapítványuk céljainak megvalósítása érdekében, amikor tizenhat jelentkező részvételével meglátogattuk a Magyar Nemzeti Múzeum régészeti tárát, ahol kézünkbe véve tanulmányozhattunk ezer éves íjmaradványokat.
A Magyar Íj Alapítvány védjegyei
MAGYAR ÍJ védjegy |
MAGYAR FORMÁJÚ ÍJ védjegy |
|
![]() |
![]() |
|
a IX-XI. századi magyar íjnak, mint Hungarikumnak megfelelő szarus-inas íjak számára |
alakjában, méreteiben a IX-XI. századi magyar íjnak megfelelő, nem szarus-inas íjak számára |
Komendánt Endre kapta az első „Év Magyar Íja” díjat
Hat íjkészítő összesen tíz íjjal pályázott az október 29-én első alkalommal megrendezett Az Év Magyar Íja – 2016. eseményre. A Magyar Íj Alapítvány céljának és tevékenyégének elismerését jelzi, hogy két minisztérium is képviseltette magát a Sümegen megtartott ünnepélyes eredményhirdetésen.
AZ ÉV MAGYAR ÍJA díjat alapítottuk
Alapítványunk kuratóriuma elhatározta, hogy minden évben ünnepélyes keretek között kiválasztja, díjazza és támogatja a szakmai szempontok alapján arra legérdemesebb magyar íj készítőjét. 2016. augusztus 20-án díjat is alapítottunk, mellyel szeretnénk méltó rangra emelni a szarus-inas íjkészítő kézművességet.
Mindannyiunk okulására és gyönyörűségére még idén sort kerítünk az első alkalomra, mely pályázati felhívását 2016. szeptember 4-én tesszük közzé honlapunkon, Facebook oldalunkon és más közösségi íjászportálokon.
Várjuk mindazon íjkészítők jelentkezését, akik akár kedvtelésből, akár üzletszerűen készítenek szarusíjat.
A képre kattintva megtekinthetik a díj alapítólevelét.
Hungarikum Gálaest - 2015.
A magyarság nemzeti értékeit ünnepeltük a Pesti Vigadóban megrendezett II. Hungarikum Gálán, ahol a 2014-ben és 2015-ben elismert hungarikumok képviselőit díjazták. A gála megrendezésének célja, hogy felhívja a figyelmet nemzeti értékeink védelmének, megbecsülésének fontosságára.
Konferenciát rendez a Nemzeti Íjászszövetség
2015. október 3-án rendezi éves konferenciáját a Nemzeti Íjászszövetség, melyre a hatvani Grassalkovich kastély dísztermében kerül sor. A konferencia nyilvános, de a résztvenni szándékozóknak előzetesen regisztrálni kell a szövetség honlapján!
Részletek és regisztráció itt: http://ijasznemzet.hu
Szaruíjas távlövő versenyt rendez az MTÍT
A Magyar Történelmi Íjász Társaság 2015. szeptember 27-én teszt jellegű távlövő versenyt hirdet szarus íjjal rendelkező íjászok részére, melynek célja minél több adatot gyűjteni a szarus íjrekonstrukciók használhatóságáról, hatékonyságáról.
Részletek a társaság honlapján: http://magyartortenelmiijasz.hu/versenyfelhivas/